1. rész

Jó olvasást! 

Scott szemszöge:

Visszaemlékezés: 1 éve:

***

-Fiam most a legfontosabb a húgod nem a haverjaid.-nézett rám szúrós szemmel apa.-És az emelet még mindig tabu.

-Rendben értettem.-bólintottam, majd  visszamentem a nappaliba ahol a három legjobb haverom várt.

-Holnap itthon kell maradnom a kishúgommal. Sajnálom srácok, majd legközelebb elmegyünk bulizni.

-Ok, de legközelebb hívj bébicsőszt.-mondta a legjobb haverom Luis. Felhorkantam.

-Persze, jó. Úgy lesz.-nevettem miközben ők értetlenül meredtek rám. Egy 16 éveshez bébicsőszt? 

***

Visszaemlékezés vége

Emily szemszöge:

Itt állok a legjobb barátnőmmel a nappali közepén, miközben azon gondolkodom hogyan magyarázhatnám ki magam? A csaja? Nem, a húga vagyok. Illetve az eltitkolt "kishúga". De miért nyalogatja az a srác a száját? Ó jesszus! Ha kiderül hogy ki vagyok akkor mi lesz? 

-Lányok idulhat...?-érkezett le, de amint meglátta mi a helyzet elállt a szava.

-Ő... nem a barátnőm...-kezdte el a bátyám.-Emily, bemutatom Adam, Luis, Nick, Patrik, . Patrik, Nick, Luis, Adam ő Emily.

-Nagyon örülök. -állt fel azt hiszem Patrik, és csókolt kezet.

-Én is.-mosolyogtam.

A többiek csak intettek.

-Ő pedig Lola Fitzgerald.-mutatott a barátnőmre Scott.

Neki is intettek. Lola feszülten állt és várta mi lesz.

-Scott áruld már el honnan ismered őket!-mondta Nick. Őt meg jegyeztem fekete hajáról, és iszonyat sötété színű szeméről.-Bemutatkoznál rendesen Cicám?-nézett rám.

Scottra néztem a halványan elmosolyodott, és bólintott.

-A nevem Emily Brock. Én vagy Scott kishúga.-mondtam lassan, érthetően. Féltem hogy fognak reagálni. Kiabálnak? Síri csend lesz? Odajön és azt mondja : Miattad nem mehettem fel az emeletre? 

Mintha megfagyott volna a levegő. Lehunytam a szemem de még így is tudtam mindenki engem néz. Féltem. Most hogy megtudták minden máshogy lesz. Apa ki fog akadni. Nem akarom hogy ideges legyen. Még mindig senki nem szólalt meg.Mindenki arra várt én mondok valamit. A szemem lehunyva tartottam, a jobb kezemmel a  bal könyökömet fogtam magam előtt. Sosem szerettem a középpontban lenni, de most kifejezetten utáltam. Miért nem mond senki egy szót sem? Ha kinyitom a szemem csak egy álom lesz?Nem tudom mennyi idő telhetett el de az egyik fiú megszólalt.

-Hány éves  vagy?-kinyitottam a szemem és két sötétbarna, kiváncsi szempárral találtam szembe magam. Miért érdekli?

-17.

-Scott, szerintem mi mennénk.-szólalt meg Amy. Lola rám nézett és megfogta a kezem.

-Rendben. -bólintott. 

-Apátok úgyis most ért haza.-nézett ki az ablakon a nevelőnőm. Szó nélkül távoutunk és ültünk be a kocsiba.  Én vezettem szokás szerint. Igen, imádok vezetni. Imádom a kocsimat, ami gy BMW és imádom ahogy én irányítok egy ilyen szerkezetet. De leginkább azért vezetek én, mert nem bízom más vezetési tapasztalataiban.  Így biztonságos. 

Az út végig csendben telt.Mikor megérkeztünk a kávézóba, rögtön eldugott helyet kerestünk. 

-Amy... most mi lesz?-tettem fel a számomra legfontosabb kérdést.

-Nyugi Em! Apád megoldja.-szorította meg a kezem Lol.

-Igen, én is ebben reménykedem.-nézett rám Amy.

A pincér felvette a rendeléseket. Én gyümölcsteát kértem, francia krémessel, Lola pezsgőt ahogy Amy is. Nem kellett sokat várnunk, meg is kaptuk a rendeléseket. Beszélgettünk Lola tanulmányi eredményéről, a felvételimről és Amy az új "pasijáról mesélt.A csajos csevegésünket a telefonom csengőhangja Olly Murs : Wrapped up című száma.

Apa<3

Láttam a képernyőn.

-Szia!-szóltam bele.

-Emily azonnal gyere haza, beszélnünk kell!-halottam ideges hangját.

-Rendben apa. Sietek.

-Óvatosan vezess!-mondta és ki is nyomta.

-Mennünk kell.-néztem a két lányra.

-Engem kiraksz otthon?-kérdezte Lola.

-Persze.-mosolyogtam.

Lola a házuknál megölelt és a fülembe súgta:

-Vigyázz magadra Szivem!

Elengedtem és  bólintottam.

Amit visszaszálltam a kocsiba Amy hadarta is.

-Nem tudom miért kell hazmenni. Nem tudom mit akar az apád. De  Em.... ne mondj semmit amivel feldühítheted. Jó, Érts vele egyet! Bólogass!-mndta, mondta és mondta. A végére nem igen figyeltem mert elmerengtem magamban. Talán baj van? Esetleg beszélni kar velem? Vagy a fiúkkal van valami?

Amint beálltam a garázsba, Amy szállt ki és odajött megölelni.

-Okosan!-mondta. Csak egy bólintásra telt tőlem. 

Fellépdeltünk a lépcsőn, ahonnan a konyhába érkeztünk.

Apa a dolgozószobájában várt, mondta Bertha. 

Minden fiú bent ült. Apa az íróasztala mögül beszélt. Amint meglátott elhalkult.

-Fiúk később folytatjuk.-jelentette ki határozottan, mire az összes fiú kisietett a szobából, utat hagyva nekem, hogy bemehessek.

 -Emily..-kezdett bele-elköltözünk.

Azt hittem elájulok. Nem kaptam levegőt. Elköltözni? Itt kell hagynom Lolát? A megszokott várost? A villát? Az életemet?

-Tessék?-kérdeztem halkan, mert alig jött ki hang a torkomon.

-Em..-sosem hívott így. 

-Apa nem akarok elköltözni.-félbe akart szakítani.-Nem akarom itt hagyni ezt az életet. Apa mikor .... tudjuk mi volt jöttem. Mert kicsi voltam és tudtam hogy muszáj. Most miért?-a sírás határán álltam.

-Emily azt nem mondhatom el...

-Persze!Hagyj ki ebből is. Eltitkolva éltem. Most végre lehetnék olyan mint a többi velem egykorú, de nem. Inkább ott is eltitkolsz! Figyelembe vehetnéd hogy én baromira utálom hogy azt sem tudják hogy létezem.-a  végén már kiabáltam.

-Emily ne merészelj így beszélni velem!-kezdett ideges lenni apa-Scott elfogadta, pedig több barátja van mint neked, úgyhogy neked is menni fog.

Persze Scott, Scott, Scott.

-Rendben! Akkor vidd csak Scottot!-sarkon fordultam és nem törődtem a nevemet kiabáló emberekkel. Beszálltam a kocsimba és mentem amerre az eszem vitt. A temetőbe.