A temető
A parkoló üres volt, ahogy a temető is ilyen későn. Sosem féltem sem ilyenkor, sem nappal a temetőben. Remegett mindenem mikor kiszálltam a kocsiból. Lelkiismeret furdalásom volt, mert így hagytam otthon apát.A lábam már automatikusan vezetett a már jól ismert sírhoz.
Julia Freck Brock
1975- 2009.
Anya, barátnő, feleség.
Igen. Ő az anyukám. 23 évesen szült meg engem. 18 évesen a bátyámat. Fiatalok voltak, és csak megtörtént. De sosem bánta meg. 2009-ben 11 éves voltam, akkor halt meg. És most is azért bánom hogy apától így váltam el, mert anyával is így történt...
Visszaemlékezés:
-Scott! Scott?!-kiabáltam a bátyámnak.
-Mond Húgi!-nézett ki a konyhából.-Mizu?
-Gyere ki velem a hátsó kertbe, és keressük meg a telefonomat. Tegnap kint hagytam valahol.-húztam el a szám.
Scott hangosan felnevetett.
-Egy újabb mobil Em?Apa kinyír.-nevetett.-A hónapban a második amit elhagysz!
-Tudom! Ezért segíts!-néztem csúnyán.
-Várj csörög a telóm!
-Biztos Anya hogy én nem veszem fel neki és el akarja mondani hogy kérjek bocsánatot.-igen. Összevesztem anyával mert nem raktam rendet a szobámban. De hát pont a kedvenc sorozatom ment.
-Nem. Apa az. Mindjárt jövök.
Vártam. Már vagy tíz perce elment.
-Emily!Öltözz! Anyának autóbalesete volt. Kórházban van, bemegyünk. -csak álltam ott és próbáltam feldolgozni a hallottakat.-Siess már!-kiabált rám.
Azonnal kapcsoltam. Felfutottam a szobámba és magamra kaptam gyorsan valamit.
Az úton egyikünks sem szólalt meg. Néma csend volt. Féltem. Irtóztam attól mi vár ránk a kórházban.
Apa már ott ült. Az arca megviselt és szomorú volt.
-Apa..?-kezdte óvatosan Scott.
-Gyerekek.-suttogta.-Várom az orvost.Még semmi hír.
Lerogytam a legközelebbi székbe. Mi lesz ha anya..? Nem erre gondolni sem szabad! A fejemben cikáztak a gondolatok.
-Uraim! Hölgyem!-szólított meg minket a fehér köpenyes. -Sajnálattal kell közölnöm a hírt, miként a felesége és a gyermekei édesanyja ma 18:56-kor életét vesztette súlyos ...
És csak mondta. Mondta és mondta. A külvilág megszüűnt. Csak a fájdalom maradt. A pokoli, szívettépő fájdalom. Anya elment. És el sem köszöntem tőle.
--Visszaemlélezés vége--
-Anya.-rogytam le a sírja mellé. Később azt vettem észre hogy egyre húz a sötétség, és nem állok ellen.
Bocsánat a rövid részért! Kérlek haggyatok nyomot magatok után!<3 Nincsa
-Scott! Scott?!-kiabáltam a bátyámnak.
-Mond Húgi!-nézett ki a konyhából.-Mizu?
-Gyere ki velem a hátsó kertbe, és keressük meg a telefonomat. Tegnap kint hagytam valahol.-húztam el a szám.
Scott hangosan felnevetett.
-Egy újabb mobil Em?Apa kinyír.-nevetett.-A hónapban a második amit elhagysz!
-Tudom! Ezért segíts!-néztem csúnyán.
-Várj csörög a telóm!
-Biztos Anya hogy én nem veszem fel neki és el akarja mondani hogy kérjek bocsánatot.-igen. Összevesztem anyával mert nem raktam rendet a szobámban. De hát pont a kedvenc sorozatom ment.
-Nem. Apa az. Mindjárt jövök.
Vártam. Már vagy tíz perce elment.
-Emily!Öltözz! Anyának autóbalesete volt. Kórházban van, bemegyünk. -csak álltam ott és próbáltam feldolgozni a hallottakat.-Siess már!-kiabált rám.
Azonnal kapcsoltam. Felfutottam a szobámba és magamra kaptam gyorsan valamit.
Az úton egyikünks sem szólalt meg. Néma csend volt. Féltem. Irtóztam attól mi vár ránk a kórházban.
Apa már ott ült. Az arca megviselt és szomorú volt.
-Apa..?-kezdte óvatosan Scott.
-Gyerekek.-suttogta.-Várom az orvost.Még semmi hír.
Lerogytam a legközelebbi székbe. Mi lesz ha anya..? Nem erre gondolni sem szabad! A fejemben cikáztak a gondolatok.
-Uraim! Hölgyem!-szólított meg minket a fehér köpenyes. -Sajnálattal kell közölnöm a hírt, miként a felesége és a gyermekei édesanyja ma 18:56-kor életét vesztette súlyos ...
És csak mondta. Mondta és mondta. A külvilág megszüűnt. Csak a fájdalom maradt. A pokoli, szívettépő fájdalom. Anya elment. És el sem köszöntem tőle.
--Visszaemlélezés vége--
-Anya.-rogytam le a sírja mellé. Később azt vettem észre hogy egyre húz a sötétség, és nem állok ellen.
Bocsánat a rövid részért! Kérlek haggyatok nyomot magatok után!<3 Nincsa
